Két dolgot szeretnék előre bocsátani. Először is, azon konkrét – pozitív vagy negatív – dolgok kapcsán nem fogok véleményt kifejteni, melyeket már egyik vagy másik oldal megfogalmazott a vitáról. Másodszor pedig, igyekszem annyira szárazon beszélni a történtekről, amennyire csak lehet, lévén túl könnyen rásüthető a stílusomra, hogy nem kritikát gyakorlok, hanem kötekszem, meg egyébként is: mit tettem le arra a bizonyos mesebeli asztalra? Persze “neked is megvan a lehetőséged saját eseményt rendezni profibb körülmények között”, ez így van, még bármi lehet.

Ajjaj, megint elvesztettünk valakit. Jó katona volt, s szerettük, ügyünkért oly sokszor kiállt. De megharapta a posztmodern, és most tartalmatlanul bolyong csupán a szóalaknyi porhüvely, s ki-ki érdeke szerint él vissza testével.

Mi az, amit pontosan tudunk? A szemben álló oldalak: a NER és annak holdudvara vs. mindenki más. Jelenleg ez a felállás. Tudjuk még, hogy érdemi vitára lenne szükség és nem véleménybuborékokra, de a párbeszédet a legtöbben kerülik a közéletben; ez jellemző mindkét oldalra. Inkább dívik egymás faszának a „körbeszopkodása” egy-egy műsorban, ahol csak olyanokkal beszélgetünk, akikkel egyet értünk (pl.: Sajtóklub, Saller, Szabadfogás, sokszor a Kötöttfogás, bár hozzájuk néha betérnek a kormánypárt sajtósai, stb.) Persze vannak, akik valódi vitára hívnak embereket és valódi vitákat folytatnak és olyanok is akik csak vágyják ezt és verik a nyálukat erre. Ez most nem tartozik ide, majd később.  

Nem is tudom pontosan már melyik eseménnyel kezdődött. Az első emlékem mely erről a tőről fakad az az mikor Fekete-Győr András egy kamerával és néhány barátjával besétált az Origo szerkesztőségbe megleckéztetni az újságírót aki róluk csúnyákat írt. Kezdetleges, de már látszanak a korszellem problémái: mikor kilép a kommentfelület a valóságba, már amennyire a jelen posztmodern színpadot lehet valóságnak hívni, és hallani a véleménybuborék démoni sivalkodását, ami minden emberséget mellőz, a „safe space”-ek mindenhol ott vannak (a Mi Hazánk Mozgalmon belül is). Azóta, bár úgy tűnhet, hogy hosszú utat tettünk meg, mégis inkább úgy pontos, hogy a G-nap előváladék-ősleveséből kecmereg ki egy ideje minden: az oldalak közötti sárdobálás, epehányás, párbeszéd vagy megsavanyodott tej. Lásd.: a Troll c. műsor az ECHO TV-n, Hont András és Bede Zsolt verekedése, Bede Zsolt (vadhajtások.hu) a Pesti Srácokban Polbeat c. műsorában leckézteti Gulyás Mártont és Huth Gergely tanúst egyedül emberi hozzáállást… nem a valóság én ez már, én mondom.

Véleményem szerint, ezen nyomvonalon történhetett a hétvégi szegedi esemény, ahol a Mi Hazánk Mozgalom ifjúsági tagozata, a Mi Hazánk Ifjai megzavart egy rendezvényt, ahol egy roma származású homoszexuális férfiről szóló dokumentumfilmet néztek az épp egybegyűltek. Erről rövid videofelvétel is készült, erre hivatkozik a Mi Hazánk Mozgalom is, ifjúsági tagozata is és az ellenzéki sajtó is, ezért erre fogok én is hivatkozni, lévén abból dolgozunk, ami van és amennyit a mozgalom megmutat ebben magáról, illetve az ehhez tartozó önmeghatározásukat.

A bevezető vezényszó után, megkezdődnek az események. A felvételen elhangzik, hogy a normalitás nevében történik az akció és mivel a homoszexualitás propagálása nem normális, a homoszexualitás sem normális és egyébként is ez egy pártrendezvény ezért azonnal fejezzék be, amit csinálnak. Ezután, ami a felvételen már nem látszik, hogy a Mi Hazánk Ifjainak jelenlévő tagjai megpróbálnak elmenni, de öt percig bezárva tartják őket a filmvetítésre egybegyűltek. Ez tűnik a tárgyilagos, objektív igazságnak, ezekkel a történtekkel nem lehet vitázni hiszen megtörténtek.

Hétfő délelőtt, Toroczkai László ellátogatott a szegedi Ifjakhoz és a tagozat egyik tagjával, sajtótájékoztatót tartottak. Feljöttek régi sérelmek Zagyva György Gyulával kapcsolatban, illetve hogy Dúró Dóra rendíthetetlenül járja magyar iskolákat hogy az állítólagos iskolákban zajló homoszexuális propagandának ellenpropagandát biztosítson. Ezek bagatell dolgok, mint úgy általában, ez nem érdemel szót, ha csak annyit nem, hogy ez nettó ostobaság. Viszont, ugyanebben a sajtótájékoztatóban elhangzik a kérdés, hogy miért gondolták, hogy pártrendezvényről van szó, mire a válasz annyi volt, hogy az Együtt-PM-es molinók a fal mellett ezt bizonyítják. Ez nem bizonyíték semmire. Továbbá a kérdésre, hogy miért nem lehetett a filmvetítést megvárni és utána vitát kezdeményezni a válasz az volt, hogy a jelenlévők erőszakkal léptek fel az Ifjakkal szemben, szóba sem álltak velük, csak bezárták őket, nem akartak beszélgetni. Ők csak egy „STOP HOMOSZEXUALITÁS PROPAGÁLÁSA” molinót akartak kifeszíteni. És hivatkozik Toroczkai és az Ifjú a videóra, hogy minden benne van.

Nos, ez így van, benne van. A videóban a Mi Hazánk Ifjai bevonulnak és szétszedik a projektort („kihúznak két kábelt”) körül állják, hogy véletlenül se lehessen folytatni, majd a saját molinójuk megpróbálják kifeszíteni, amit a jelenlévő idősebb személy összetép. Az Ifjú a videóban felszólítja a jelenlévőket, hogy fejezzék be az eseményt, amin éppen részt vesznek mert az pártesemény és egyébként se csinálják azt, hogy reklámozzák a homoszexualitást. Ismétlem: ez történt.

És ezek után, felháborodottan sérelmezi a Mi Hazánk Mozgalom, hogy nem élhetnek azzal jogukkal, hogy kimenjenek a teremből vagy hogy a molijukkal véleményt nyilvánítsanak. Ez a sérelem jogos. De Mi Hazánk Ifjainak sincs semmilyen jogalapja arra, hogy másokat gyülekezési szabadságában korlátozzon a saját hiedelmei, berögződései miatt, legyen az az esemény pártesemény vagy sem. A gyülekezési szabadság épp olyan elidegeníthetetlen alapvető emberi jog, mint a véleménynyilvánításhoz vagy a szabad szóláshoz tartozó.

Vagyis de, hiszen minden jogalapja megvan erre, hiszen a NER holdudvarából, mikor a FIDESZ-KDNP teljes mellszélességgel támogatja a Toroczkai László újonnan alakult pártját mind a médiában, mind anyagilag, akkor persze hogy megteremtődik minden jogalap az erőszakos fellépésre. Mert félreértés ne essék, erőszakos fellépésről van szó és arról, hogy a Mi Hazánk Ifjai nem, nem próbáltak meg vitát kezdeményezni. Ez hazugság. Önkényes akcióról volt szó.

Továbbá téves nácinak nevezni ezeket a pártokat, szervezeteket, hiszen legfeljebb csak szeretnének fasiszta nácik lenni, de már szerintem azt sem. Könnyebb sértetten hisztizni egy lenácizás miatt, mint valódi nácinak lenni. És hát ez szervezetten folyik jelenleg.  A „safe space”-politika a nemzeti radikalizmusban is tökéletesen működik. Az áldozati identitás 2006-ból még mindig pislákol, az más kérdés, hogy erre még mennyi nemzeti identitást lehet felépíteni, véleményem szerint semmit. Ide tartozik még hogy „Viktorjugendet” vizionálni is hülyeség lenne, hiszen valódi elvek azok nincsenek emögött, csak a tettvágy és a gyenge kapaszkodók az identitásokban, családmodellekkel érvelni azért gyenge és ostoba dolog, mert az nem tud túllépni az „anyád-tiedé” szintű párbeszéden ezen a ponton. A”Viktorjugend” kifejezés csak szimbolikája miatt találó: hiszen azok akik a NER alatt lerohasztott közbeszédbe szocializálódnak és esetleg egyet értenek a nemzeti radikális oldallal és buzog bennük a tettvágy, azokat ez jól leírja. De valódi nácizmusról szó sincs. (Sajnálom, G. Fodor Gábor, erre aztán várhatsz…).

Ez az egész egyáltalán nem a normalitásról vagy a homoszexuális - nem homoszexuális családokról szól. Jelen pillanatban nem csupán arról van szó hogy a két safe space, a „ballib” és a „jobber-populista” találkozásánál alakulnak ki ezek a vákuumok ahol mindenki a saját rögeszméit szajkózza. Az a meglátásom, hogy egyre több lesz ilyen eset. Az önbíráskodó civil kezdeményezések és akciók és itt visszakanyarodunk a Fekete-Győr-féle nyálveréshez, a Bede Zsolt ügyeihez. Valós akciók, de mind csak kommentmezőkből táplálkozik és valódi emberek ellen irányul. A FIDESZ jobboldaliságától jobbra van a Mi Hazánk Mozgalom. Ha a radikális FIDESZ szavazó radikalizmusa már nem fér bele a NER-be, akkor jön a Toroczkai László és Dúró Dóra „sosemvolt-náci” pártja és becsatornázza az elvadult véleménybuborékokban hömpölygő indulatokat. Ebből vagy helyeselve bólogató, véresszájú proli facebook-kommentek születnek (ezek a már említett videók alatt megérnek egy misét, ijesztő), vagy valaki tovább lép, bátorságot gyűjt és civil, ifjúsági aktivista lesz és cselekszik. Ez most a kezdet vége. Hamarosan vér fog folyni és nem fog tetszeni. És a NER lesz az első, aki kihátrál majd a Mi Hazánk Mozgalom mögül.

LGy

Nem is gondolnánk, hogy Szeged mennyi történetet futtat párhuzamosan. A street art teremtette urban folklór jártában-keltében is körbe öleli az embert, aki jelenléte révén maga is a részese ennek a misztikummal övezett világnak. Antropomorf lények, csáphajú lányok vizslatnak minket megvetően, vagy teszik fel kérdéseiket egy-egy köztéri oszlopról, vagy szórakozóhely tükréről bámulva. De tudjuk, hogy kik ők, és hogy mit rejt ez a világ? Pénteken, a ZUG-ban nyíló kiállítása kapcsán a szegedi street art egyik meghatározó jelenségével, a 9219 2112-vel beszélgettünk. 

Kit, vagy mit takar a 9219 2112-es szám?

Ez csak egy szám, a legjobb az lenne, ha még ez sem lenne. A 9219 2112 nem egy embert takar, hanem mindent, ami kapcsolatba kerül, vagy került az elkészült munkával. Azt ami vagy aki inspirája a készítőjét, és persze az alkotót és a befogadót is. Aki hallott már róla, az is részese ennek a masszának. Itt nem a kép alkotójának személye a fontos, hanem a kép hatása a nézőre. Ezért is szeretnénk, ha a készítők száma, neme, kora és személyazonossága titokban maradna, mert az csak redundáns információ, fölösleges adat, ami befolyásolja és megzavarja az értelmezést.

Hogyan kezdődött ez a szegedi street art ámokfutás?

Szegeden rengeteg street artos alkotás van, amik teljességgel elbűvölőek. Az első találkozás a babafejekkel történt, ugyanis akkoriban többnyire az ezeket ábrázoló matricák uralták Szegedet, majd a város szépen lassan feltárta titkait. Olyan volt, mintha egy kimondatlan történet főszereplői lennének láthatóak az utcán. Körülbelül egy év kellett ahhoz, hogy ez a történet tovább gördüljön, így meg is születtek az első matricák, nagyon kis példányszámban és eléggé más stílusban, de ott voltak. Persze közben volt próbálkozás más utcai médiumokkal is, de ezek valamiért nem voltak elég komfortosak, így kisebb nagyobb bukások és lebukások után ki is koptak a rutinból. Az egész műfajt egy sulis feladat hozta újra a felszínre, szóval minden az iskola hibája. :)

Végülis kik ezek a figurák?

Én, te, ő, mi, ti, ők. Olyan emberek akik nagy hatással bírnak, vagy olyan popkultúrális alakok, akiket más kontextusban is érdemes bemutatni. Esetleg valami, ami egyszerűen csak jól néz ki. Ez egy öncélú tevékenység, Te döntöd el mi inspirál.

De valahol azért egy közös univerzumot alkotnak?

A legtöbb „modell” átlagos ember, akik a 9219 2112 szűrőin keresztül születnek újjá, így a születés egyik helye a valóság, a másik az alkotó képzelete. A titokzatosság köti össze az univerzum polgárait, még akkor is, ha teljesen más stílusban kerülnek ábrázolásra. Ez egy interaktív kapcsolat. Aki lát egy ilyen matricát, talán elkezd gondolkodni azon: Ki csinál ilyet? Miért? Kik ezek? Miért fontosak? Ez egy sztori? Ez a lényeg, a gondolkodásra késztetés. A munkák a körülvevő világ hatására tele vannak interdiszciplináris utalásokkal, és ezek sokszor kommunikálnak is egymással, így teremtve új dimenziót, akár öntudatlanul is. Ez van ha egy pillanatig nem figyelsz oda és folyamatosan készülnek a képek.

Ha a művek helye az utca, akkor gondolom, hogy az inspiráció is a földön hever.

Igen, a világ, ami körülvesz tele van inspiráló motívumokkal. Csak körbe kell nézni és az alapok adottak. Meg persze nagy hatóereje van a barátoknak és a barátnőknek is, az utóbbiaknak halmozottan. Ők is sokszor megjelenítésre kerülnek egy enyhén groteszk szűrőn keresztül. Sokszor adottak az okkult, törzsi, vagy apokaliptikus ábrázolások, a groteszk filter és a jellegzetes képi világ agresszívan taszítja a sötétbe a mondanivalót. A szegedi és magyar street art világ jópár alakja inspiráló még, de stílusban a cél a függetlenség.

Hogyan készülnek ezek a munkák?

Az alap eszköztár része a matrica és a plakát, változó méretben, de az utóbbi időben inkább a matrica volt a leggyakrabban használt médium. Régebben papír alapúak kerültek kiragasztásra, de ezek nem bírják olyan sokáig, ezért a legújabbak műanyagból készülnek. A gyártás teljes mértékben házi kivitelezésű, jobbnak tűnik a lehető legszűkebb körben tartani a folyamatokat, akár kellemetlenségek árán is, ezért lett végül a kézműves matricacéh mellett letéve a voks. A legtöbb minta egy egyszerű lézernyomtatóval készül, amibe következetesen és szakszerűtlenül kerül betömködésre a PVC matricahordozó. De készült már matrica kézzel, spray-el fújva vagy hengerelve is. Ezek akkor célszerűek, amikor a nyomtatás méret vagy más egyéb miatt nem lehetséges. A számítógépes grafikaalapok pedig vektorosan készülnek kézi szerkesztéssel.

Van a matricázásnak lélektana?

Persze, hogy van, és nagyon érdekes is. Ez egy olyan műfaj ahol a sorsukra hagyod a munkáidat, amiket eddig szinte a gyermekeidként kezeltél. Egy kis lakk rá, és már sosem lesz a kezedben újra, el is felejted a létezését. Már nem a tulajdonod. Az emberekre van bízva hogy gyűjtőszenvedélyből, vagy megbotránkozásból szedik-e le, esetleg a helyükön maradnak és az enyészet végez velük. Az emberek inspirálják, és ők is döntenek a sorsukról. Az új műanyag matricáknak viszont az a sajátossága, hogy ha le is szedik, a minta megnyúlik és ezzel élvezhetetlen lesz. Ez is erősíti, hogy milyen fontos a kontextus és hogy ezek nem beárazható darabok. Szóval ne szedjétek le őket! :D

Hogyan vélekedik a közönség, illetve a szakma az eddigi munkákról?

Mivel ez egy anoním műfaj ezért a visszajelzések kevésbé fontosak, nyilván volt már jó és rossz is, de ez nem fontos. Ez egy önző és kéretlen tevékenység, az emberek véleménye kevésbé számít, így kizárható az, hogy a közönség tetszése, vagy nemtetszése befolyásolja az alkotói munkát. Szakmai elismerések száma csekély, de például nagy megtiszteltetés volt tavaly tavasszal, egy nagyobb szegedi street artos projektben való részvétel, aminek keretében kettő óriásplakát is kikerült legális módon az utcára, rangos és nagy múltú alkotók munkái mellé. De nem ez a fő vonal.

Úgy tudom, hogy egy kiállítás is lesz mostanában.

Igen, egyébként ez, a most pénteken a ZUG-ban nyíló kiállítás is ide, a szakmai sikerekhez sorolandó. Ez lesz az első, és ki tudja, talán az utolsó alkalom, ahol ilyen formában látható és megszerezhető is lesz pár munka. Itt végre nagy formátumban is élvezhetőek lesznek a művek, bejárhatóvá válik minden apró részletük. Láthatóak lesznek A0-ás méretű digitális printek és kisebb plakátok is. Úgy lett összeválogatva a kiállítási anyag, hogy a régebbi, sok példányszámban ragasztott munkák mellett megjelenjenek olyanok is amik sosem, vagy csak kevés számban láttak napfényt, és egy olyan friss és ropogós poszter is bemutatásra kerül majd, amit eddig még sehol sem lehetett látni.

A matricák és a kiállítás mellett vannak más futó projektek is?

Igen. Kicsit háttérbe is szorította télen az utcai aktivitást egy nagyobb képregényes projekt, a Betonneon, aminek a pilot része történetileg már szinte kész is van, és részleteiben pusztán a lustaság okán nem lesz látható a szombati kiállításon. A képregény környezetében egyébként a 2119-es Szegeden fog játszódni, történetében pedig egy apokaliptikus világban élő lányról és a robotjáról lesz majd szó, folyamatos reflexiókkal azokra a hibákra, amiket a jelenkor embere, mi követünk el, és amik miatt majd a jövő embere, a mi gyerekeink fognak szenvedni. Egy jó kis borongós noire sztori, sötét stílusban a belső monológokra koncentrálva.

Puerorum

2007
Rafael és Sariél alászállnak
Aki átbújik a léc alatt, velünk jöhet
Hamuszürke sikoly
Üszkös hüvelykujjak
Van még egy pár hely, te is beférsz
Egyszerre egy
Bömböl a csecsemő, a magzat
Vízfejek döccennek a rúdhoz
Húzd be a hasad, mert hozzáérsz
Üres, puffadt
Tovább nyílnak a gerincek
Üres szemgödrökből vérbuborék buggyan
A végeláthatatlan egyszerre sír fel
Láz
JÁÁÁÁÁJÁJÁJÁJÁJÁJÁÁJÁÁÁÁJÁÁÁ
Itt dumálni kár
Vágd magad hanyatt
Bánd meg a tudást, mi sosem  tiéd
Szoruljon a köldökzsinór jobban a nyak köré
Ficamodjon a csípő
Hasadjon a húgycső
Reped a lét és nemlét
Boldog az, ki ráül
Ámen

KM

(unalom és rezignáció és apátia és ataraxia és engedni és engedni, anélkül hogy a dolog komoly áldozatba kerülne, lassan lemorzsolódni, semmi él, semmi konfliktus, félig letagadva, inkognitó, álarcban elbolondítva, fáradtan, álmosan, mindig tekintettel lenni, az egész olyan aprócska lesz, pseudoautonómia, jó előre mindent feladva, titkolt elégedetlenséggel, fojtott lázadásokkal, szomjasan, kiábrándulva, hiábavaló álmokkal, támolyogva, még az igazi szenvedéshez se jut el soha, az igazi örömről nem is szólva, félmegoldások, abbahagyott mondatok, rosszabb, mint a hazugság, elhallgatás, egymástól való félelem, a kényszer állandó tudata, fogság, nekibuzdulás, hogy most aztán, csend s fogcsikorgatás, félhomály, narkotikumok és pótörömök, látni, hogy mind így van, és a nők szenvedése, hiába, egyetlen csók nélkül, mert hitványságukat féltik, hogy elégnek, pedig csak a tűzben lehet élni, reszketnek, a holnap, a holnap, mindig ez a borzalom, hogy mi lesz, ugyanaz a langyos unalom és fals visszhang és fáradt várakozás, hitetlen tévelygés, nincs pillanat, nincs elhatározás, se jó, se rossz, csak laza derengés, aggodalom, lopott pillantások, megdermedő szenvedélyek és a félelem, hogy ebből bosszú lesz és irigység és könnyek és csendes kétségbeesés, még a külső hajrá jól jön, amibe magát fojtogatja, és szédülhet a forgatagban, ahol semmi sem történik, csak mindenki menteni akarja, aki menthetetlen, de a vészből önmaga helyett vak macskát, elszorult torokkal beszél arról, ami nem is volt igaz soha, álmodozik, hogy végre szólhasson, és némán elhalad a mellett, aki szomjazik, ha csak pillanatig is kigyúlna, de nem, szakad, és fogynak a percek, hiába őrzi, és rakja el dobozokba, eldugja, hogy megmaradjon, fogy és fogy a doboz, és kiürül, és a pillanat elpárolog, elérhetetlen távlatok, mi jobb? mi jobb? De a jót a két rossz között elejti, a pad alá gurul a sötétbe, hiába keresi, csak a keze lesz maszatos, feláll, azt mondja, nem találom, a garas elveszett, és a szegény elveszett garast eltemeti, szegény, sírjához mindennap kimegy, és gyászruhát ölt és könnyezik, szegény garas meghalt, szegény jó garas, szegény, az egyetlen volt, aki szeretett, a sírban nyugodna, de nem tud, mert elveszett a sötétben, a pad alá gurult, nincs, ó, gyászolni minden garast, és szemére hányja, hogy boldogságáról nem gondoskodik, pedig ő aztán megérdemelné, hiszen ő annyira, legalább tudná milyen, egyetlenegyszer ihatna, ha már nem tudja, legalább ne tudná, emlékszik? honnan? ki tudja? ne tudná, számára külön előjegyezve és fenntartva, nem érti, mikor nincs, és nem is lesz sohasohasoha, pont ő, aki annyira tudja, hogy ez a nincs a van, és hiába nincs, az egyetlen van, mindig távolabb és távolabb, és haza kéne menni)

Kesernyésen édes kávé illat szállt tova a lépcsőházban hétfő reggel. Egy-egy ajtónál néha elmélázva kicsit, majd kopogtatva halkan: Jó reggelt. Öblösen terítette be az előszobát, a konyhát, s kacéran becsusszant a hálószobák ajtaja alatt is. Mint régi jóbarát ártatlan tréfája úszott fel a hetedhét alvó polgárság szőrös orrába, hogy egy újabb tevékeny napra hívja őket.

Értetlenül állok azelőtt, hogy mégis mekkora spektrumot lefed a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Nem a vagyonra vagy hatalomra vagy médiabirodalomra gondolok itt, bár gondolhatnék arra is. A szavazóbázis az és annak sokszínűsége, ami meglep.

Fázom
a tarkómba mártom az ujjaim
mindenki engem néz az üres téren
a nyárfákra adásszünetet
fúj a nehéz szél
éles statikus zaj ahogy
a fény és a száraz levelek
ordítva rohannak egymásnak
kétségbeesve a gyenge ágak vermében

0,5
hosszabbított hatású
egy dobozban három levél
egy levélben 10 tabi
tenyeremben pillát növeszt
érdeklődve nézi szemem feketéjét
nagyokat pislog
fagyott lótusz virág
nem hatja meg

az ágak cseppfolyóssá válnak
fény és levél egymásba borulva hull a földre
magukkal rántják a csendes esőt
távolban a villanyoszlop tompa csillagfénye
ragyog fel s már alig látom
betakar a sötét a rongált fapadon
senki sem foglalkozik velem
fejemet a vállamra fektetem
Hideg van

KM

Amióta a gondviselő iránymutatás rávezetett a Facebook Szent Biblia csoportjára, teljesen megváltozott az életem. A Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek ereje, mely jobbára csak a csoport nevét szentesít, oly mértékben vette át az uralmat nem csak a hírfolyamom, de már a készülékeim fölött is, hogy a telefonom zára is már csak akkor old fel, ha keresztet vetek előtte. Írásom eredetileg a “Jézus, mint a motivációs trénerek atyja” címen jelent volna meg, koncepciója szerint összevetve az antikrisztus Szabó Péter oldalán található motivációs posztokat a Szent Biblia csoport posztjaival és kommentjeivel. Ám mivel a téma összetettebb, mint gondoltam, így a konklúzió került kurvanagy clickbait jelleggel a cím helyére.

Tehát. A bigott képmutatás a felvilágosodás előtti sötét vallásosságig vezet vissza. A hányingerkeltően giccses képek lehetnének pusztán az egyszeri ember rossz ízlésének manifesztumai is, ám amit a komment-mező rejt, az a latin nyelvű igehirdetés évszázados hagyományaiban gyökeredzik. Az adott passzusra való érdembeli reflektálás, értelmező, ne adj Isten (de, adja az Isten!) kritikus megnyilvánulás, az igének a modern életbe, a gyakorlatba való átültetésére vonatkozó bármilyen eszmecsere, vita ugyanis elmarad. Az inkvizíció szívét melengető egyetértés kifejezését az esetek kilencven százalékában egy “Amen” jelzi. A fennmaradó tíz százalék is a középkor jegyében telik, az ellentmondást nem tűrő tömeg egy emberként küld a mágjára minden eretneket mindaddig, míg a szentszéki moderátor a kiátkozás mellett nem dönt.

A humanizmus, az emberközpontú gondolkodás csírái a krisztusi tanításból erednek. Mikor az anyanyelvű fordítások révén a nagyérdemű is megértette azt, hogy mit jelent, hogy az Isten a saját képére teremtette az embert, talán akkor változott meg minden. Számtalan hitvita nyert ezzel teret, s a vallásról való gondolkodás már nem csak egy szűkös elit kiváltsága volt. A polgárrá válás folyamatának kezdetét is ehhez a pillanathoz kötném, mely inkább értelmezendő egy időfeletti szakrális dimenzióban, mind a tényleges történelmi idő vonalán.

A vizsgált vallási közeget azonban a legkisebb polgári attitűd sem jellemzi. Az öngondoskodás és a felelősségvállalás nüansznyi szikrája sem fedezhető fel abban a viselkedésben, mely mindenki feje felett pálcát tör aki megkérdőjelezi, esetleg mást gondol a világról. Online keresztes hadjáratok során indul hát önnön valóját megkeresni az élet súlya alatt megroskadt keresztény.

-    De atyám, honnan tudjuk, hogy ki a pogány és ki a keresztény?

-    Öljétek meg mindet, majd Isten kiválogatja az övéit!

A konklúziót, mely szerint lelkiszegény emberek önsegítő csoportjáról van szó, akik a felelősséget Istenre vagy az ördögre kenik, ám tudván tudva hogy jó emberek mindvégig kitartanak Uruk mellett, egy kicsit sekélyesnek tartom. A magyar történelem zivataros századai, a rendszerváltozás előtti évtizedek és az, amerre mai korunk tart, nem engedi felnőni az embert. Függőségre kondicionál miket a kor, ezért dogmáinkban keresünk magunknak stabil hídfőállásokat, hogy bele ne őrüljünk létünk súlytalanságába. Dogmák miatt maradunk mérgező kapcsolatokban, dogmák miatt szavazunk erre vagy arra attól függetlenül, hogy basztak át sorozatban, hogy szarták tele a pofánkat újra meg újra. Dogmáink miatt nem látunk át a májá fátylán az egyre jobban széttöredező valóságra, hiszen az én igazam a legpuhább és legmelegebb paplan, főleg ha Isten is rá van hímezve.

És, hogy miért szomorú Jézus? Mert már megint nem arra figyel senki, hogy mit mondott vagy csinált. Senki sem a megbocsátás, az önfeláldozás vagy az óvó szeretet tanúságtételeit vonatkoztatja le cselekedeteiből, hanem a Bibliát, mint a marketingesei által szerkesztett életvezetési útmutatást veszik alapul szóról-szóra. S ez a könyv is, ha önsegítő blöffgyűjteményként funkciónál, nem mutat tovább mint a Szabó Péter vagy a Brájen Trészi összes. Így hagyunk az út szélén sebeibe belehalni minden utazót, ablakunk alatt ázni-fagyni minden tékozló fiút, és így kövezünk meg minden Sault, a Damaszkuszba vezető úton.