Jézus krisztus azt mondja Máté evangéliumában: „Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.” Ez az eszme talán Gandhival, Teréz Anyával és végül II. János Pál pápával halt meg. Mi ölte meg? Megölte egyáltalán valami? Érdekes kérdés. BG kolléga erre minden bizonnyal azt mondaná, hogy a posztmodern és minden, ami ebből fakad: a korszellem, az érvénytelenség-hullám, az értékrendek kiüresedése 20. század bensőjéből előbugyogó kátrányos, gonosz romlás. De mi van, ha a szelídség eszménye nem gyilkosság áldozata lett? Ha egyszerűen csak kihalt? Betöltekezett, eljutott a végső nyitottságig, önnön szelídségéből adni akart mindenkinek (értsd: MINDENKINEK), annak is, aki lófaszt sem kért ebből, és az egyre táguló ölelés következtében, egyszer csak már nem tudta szélesebbre tárni karjait, szétrepedt… Vége. Én ezt valószínűbbnek tartom. Ki tudja. És ha keresztényi mivoltomtól most eltekintek és engedek félművelt proli mivoltomnak, akkor azt mondom, hogy a szelídek semmit a világon nem örökölnek. Legfeljebb egy szomorú tapsot és pár magányos másodpercet, míg ki nem ábrándulnak, és menekülőre nem fogják. De hova menekülnek? Ki örököl valójában?
Az önsegítők és motivátoraik? Ha fuccs a szelídségnek, irány az önsegítés. Új bibliákat forgat a becsvágyó, romlásba tudatosan igyekvő Szelíd. Ismérvek: szarevő-mosoly, buborék-beképzeltség, pozitív gondolkodás, pozitív életszemlélet, pozitív hashtegek, és nagy ecsetvonásokkal prezentált, hazug életöröm a világ felé. Belül csendesen elburjánzó depresszió, előtörő zokogógörcsök időnkét, visszanyelt üvöltő sírás és végstádiumként egy teljes agymosottság ami kitöltekezhet elmebetegségben, pszicho- és/vagy szociopátiában vagy önsegítőtrénerréválásban, hogy a rohadt mocskos… (-insert random gyűlöletörvény-).
Ők nem. Hazugság, érvénytelenség, szar. SZAR!
Akkor talán a politikusok? Szerintük minden bizonnyal. Az önsegítő szarhoz képest ez úgy érzem előre lépés. Az önsegítésben az örökségért csak magadat akarod uralni. Ha másokra is kiterjeszted, akkor talán egy maroknyi embert. (Egy tele aréna is csak maroknyi, nyugalom! Egy politikushoz képest gyengék és befolyástalanok vagytok. SORRYKAH XD). A politikust látszólag nem érdekli önmaga öröklésének kérdése. „Én a politikus. Ha el is kárhozom, másokat akkor is a föld megörökléséhez segítem. Én a hős. (Lásd még: lelkész. Lásd még: pszichológus.) Politikus alatt természetesen nem csak az öltönyös parlamenti plasztik-figurát értem. A kocsmában trianonozó prolitól, a romkocsmában alterkedő kávébab-bölcsésztől ide minden politizáló személy kapcsolódik. Őket is a szelídség vezérli. Meggyőződésről, meggyőzésről a személyes világnézet viszonylatában itt javaslom a vonatkozó jelenetet az Ötödik pecsét c. könyvből, ill. filmből. Azonban mikor ez az ártatlanság elmúlik és az ideológiák ízei cukrozott mézként veszik át a nyál helyét arcban, tekintet hős-komplexusosból hataloméhessé válik: hatalmi ranglétlákat épít amin a föld öröklése felé kapaszkodna kokaincsík-fogódzkodókon és korábbi bajtársainak véréből és taknyából (hogy klasszikust idézzek pontatlanul) táplálkozva nyer erőt, híveit testének végtermékeivel eteti melyeket öröklés-ígéretekbe csomagol és csak a föld végső birtoklására és tovább nem adására koncentrál. Ugye érzed?
Talán ő már megörökli. De mivégre? Tovább soha nem adja. A halál pillanatában pénzes erszényébe kapaszkodó pompeji-i polgár képe.
De ki adná tovább?
LGy
