A szituáció a következő. Adott random srác, aki meg, vagy vissza akar szerezni egy lányt. Körme szakadtáig próbálkozik, de a lány nem adja magát. A srácnak minden ébren töltött pillanat rémálom, a lassan pergő percek csak pokoli képek sorozatai. Megőrjíti a gondolat, hogy szíve hölgye, hol, és kivel, és mit, és milyen pózban csinál, és hogy ő ez ellen nem tehet semmit. Önmarcangolás, az elmúlt idő emlékei, vagy a vágyott lehetőségek víziói megkeserítik a létezést. Az alva töltött időnél már csak a mindennapok könnyáztatta szürkesége rosszabb. A környezet, a barátok mind-mind azt harsogják “hagyjad tesó, nem éri meg, lépjél túl, tönkreteszed magad”. Az elfogadás, a kilépés a posványból persze nehéz feladat, ám hosszas gyötrődés után hősünk is elkezdi látni a fényt az alagút végén, majd belép a képbe a sátán. Ezen esetben Marozsák Szabolcs személyében, és elbasz mindent, amit az ember a lélek sötét útját végigjárva végül a napvilágra hozna. “Ó, mily csodás teazsúr!” - mondja hősünk, és kezdődik minden elölről.
Az élethazugságok kimeríthetetlen forrása a Facebook. Itt az ember mindenre talál gyógyírt, lehetsz szar ember, elhazudod, lehetsz egy repedt sarkú retek, elhazudod azt is. Mit történelmünk nagyjai ideológiákba hazudtak bele, te most megkapod, tessék csak tessék, épphogy csak olvasni kell tudnod, és tiéd a jackpot. Instant megváltás és instant önigazolás, kifogás és mélyfilozófiai magyarázat mindenre, proliknak, amíg a készlet tart. És az tart.
Megfigyelhető az analógiája annak, hogy a különböző kulturális tartalmak, a fogyasztók hatására hogyan haraptak saját farkukba, fordultak visszájukra. Szinte már valami perverz gyönyört nyújt, hogy egy-egy Orwell, vagy Hamvas idézet, a kontextusból kiragadva hogyan is jelent homlokegyenest mást, mint természetes élőhelyén. De ne szaladjunk ennyire előre.
A proli élethazugságoknak - szerintem nevezhetjük őket így, hiszen mindegy, hogy adott dolog eredetileg milyen mély kulturális kontextusban fekszik, kiragadva csupán az, ami az íróból is maradna egy kiadós lobotómia után - három csoportját különböztethetjük meg, melyek hierarchiába is rendezhetőek.
Az első, az idézetként eladott, olcsó szar, pár szavas valami, minek alkotója nem is próbálja leplezni, hogy legyártásával saját penitenciáját próbálta elmismásolni, és volt olyan kedves, hogy az így megalkotott hazugságot másoknak is a rendelkezésére bocsátja. Két lélek egy hazugság árán, micsoda üzlet. Ez kulturálisan nem beágyazott, darabjai afféle proli mantraként mérgezik a közgondolkodást, van belőle lapos és hatos, kettes is, így mindenki legózhat kedvére. Ennél egy kicsivel magasabb iskola a sztárok idézetei. Ismert személyek jól csengő szarjai cipőkről, párkapcsolatról, amik paww, elhangzanak és a tömeg őrjöng. Híres ember, gazdag ember, könnyebb hinni neki, mint végig gondolnom az életem. Lájk és megosztás.
A második szinten már-már az értelmiségivé válás lehetősége is kecsegtet. Nagy felelősség ez, gondosan idézőjelek közé zárni egy regény szívét, hogy aztán kontextus és értelmezés nélkül zabálja azt fel a buta tömeg. Így jut aztán kultúránk ebek harmincadjára, a legördülő függöny mögül utoljára az idézetek.hu integet.
Világunkra talán a legnagyobb hatással a vallás, és a filozófia volt. Nincs is más hátra fosszuk ki ezeket is, hogy hátország nélkül végül ne legyen szilárd talaj, ahol az ember megnyugvásra talál. A recept a következő: vegyünk több ezer évnyi filozófiai, vagy vallási hagyományt, kaparjuk le róla a kultúrmázt, majd fetrengjünk, forogjunk benne, gondosan ügyelve arra, hogy hiányosságainkat az aktus végeztével az izmus vastagon takarja. Így lesz a végén a Tao a bosszú filozófiája, így lesz Buddha nihilista, így korbácsolom fel a tömeget zúgón morajló óceánná, így lövök tömegsírba embereket, majd süppedek bele korrupt létezésem puha, meleg paplanába. Némi humanizmust kérek rázva, nem keverve.
A felvázolt három csoportnak, egy közös tulajdonsága van, mégpedig az, hogy létükkel mindig azt igazolják, aki megosztja őket. Mikor láttunk olyan shit posztot, melyben a buzinős “aki a hátam mögött magyaráz, az éppen elég közel van ahhoz, hogy kinyalja a seggem” idézet fölött a megosztó bocsánatkérő üzenete foglal helyet azok felé, akiknek valaha a háta mögött magyarázott? Nem releváns. A kép, és a rajta helyet foglaló szöveg alkotta művészi kompozícióba már nem fér bele az önreflexió, így jobb híján csak hazudozunk tovább.
BG
