Oktatási rendszerünkkel sok probléma van. Ez nem hiszem, hogy bárkinek meglepetés lenne. A készségek és képességek fejlesztése háttérbe szorul a lexikai tudás javára. Az igazán fontos skillek, mint a problémamegoldó képesség, kritikus gondolkodás és kreativitás kialakulásának kevés teret enged az iskolarendszerünk, pedig ezekre lenne szükségünk most, hogy a technikai fejlődés segítségével az információ könnyebben hozzáférhető, mint valaha. Az érettségi rendszerünk egyre inkább avul el. Az általános iskola alsó osztályától kezdve nem foglalkoztatjuk a diákokat olyan alapvető kognitív képességek fejlesztésével, mint az olvasás, írás, számolás. Mi lenne erre a megoldás? Még tavasszal, egy diákparlamenti ülést, ahol egyaránt felszólalt Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor is persze a "több mindent és kevesebb semmit" hozzáállás és a mély egyetértésben összehúzott szemöldökkel bólogatás jellemezte. Persze. Tekintsünk az Észak-európai államokat mintaként, de ne felejtsük el, hogy egy olyan mértékű oktatási reform bevezetése, amivel az ottani nívóhoz zárkóznánk fel... hát nem egyik pillanatról a másikra történne meg. Felújítások, át- és továbbképzések, órarendstruktúrák, felszerelés stb.

Ami engem mostanában felzaklatott, az az, hogy mennyire kevés pedagógiai kutatás, disszertáció,tanulmány jelenik meg. Amikor valamely szemináriumomon a legrelevánsabb vagy legfrissebb magyarországi kutatás, vagy tanulmány egy adott oktatással kapcsolatos témában jobb eseteben 10-20, rosszabb esetben 30 évesek. Gondolom egyértelmű, hogy ez eléggé elkeserítő. De miért nem születnek újabb munkák? Nos, én ezt azzal magyaráznám, hogy az egyetemen bevezetett osztatlan tanárképzés 5 vagy hat éves. Ez attól függ, hogy középiskolában, vagy általános iskolában kíván-e elhelyezkedni később az egyetemista. Majdnem, hogy általánosan kijelenthető, ha valaki nem tanítóképzőbe megy, hanem egyetemre, akkor az középiskolában szeretne oktatni. Tehát 6 év. Persze jobb esetben, hisz akármennyire is kevés az érettségi ponthatár a sikeres felvételihez, (ami persze a munkaerőhiány miatt van) a hallgatónak egyszerre három szakkal megbirkóznia. A választott két tantárgy területtel és a pedagógiával. Az osztatlan rendszer lusta, méghozzá abból a szempontból, hogy egy adott tanári szak hallgatójának túlnyomó százalékában olyan órái vannak, mint az adott szaknak megfelelő BA-soknak. Ez valamilyen szinten érthető, de a legtöbb óra így teljesen irrelevánssá válik annak szempontjából, hogy milyen kvalitású szakember válik az emberből. Ez ahhoz vezet, hogy a fiatal felnőtt nagyon korán kiég. Sokan nem fejezik be a tanárit. Akik igen, azok persze hat év cumizás után szeretnének maguknak egy egzisztenciát kialakítani, így igyekeznek minél előbb munkába állni, igaz van, aki még csak nem is az oktatási rendszerben. Amire ki akarok lyukadni, hogy a fasznak van kedve PhD-zni? Nyilán senki nem akar kutató pedagógus lenni. Hagyják őt most már békén.Van neki így is elég dolga a sok hülye gyerekkel, tanári életpályamodellel, portfóliózással, szülőkkel. És ez teljesen érthető, de mocskosul szomorú. Olyan igazán dévényisen szomorú.

A kilátástalanságom most abból adódik, hogy én, mint sötét patrióta fasz, nagyon szeretnék valami hasonlóba kezdeni, de nem látom az alagút végét. Nem látom azt, hogy egy valódi egzisztenciával rendelkező indivídumként tudnám segíteni a közösséget. Nem tudom. Fáradt vagyok. Megyek tanulni.

KM